Tündérvilág a Nemzeti Színház színpadján
2017. október 28. Budapest
Az őszi szünetben a 7.a osztály ellátogatott a budapesti Nemzeti Színházba. Nagyon vártuk a kirándulás napját.
Az előadás előtt még volt egy kis időnk és így körül tudtunk nézni a színház környékén. Felmentünk egy csiga alakú kilátóba, a Zikkurat Galéria tetejére, ahonnan a Duna nagy részét láttuk. Tízperces gyönyörködés után leszaladtunk a kilátóból, mert észrevettünk egy labirintust a kilátó mellett. Be akartunk menni, de sajnos zárva volt. Ezután a színház épülete felé vettük az irányt. A Nemzeti Színház főbejárata előtti tér, hajóorrszerűen nyúlik egy mesterségesen kialakított vízfelületbe. Ebben fektetve látható a Blaha Lujza téri régi Nemzeti Színház sziluettje. Megnéztük a téren lévő színészek szobrait, majd bementünk a színházba, és kezdetét vette az előadás.
Az előadás címe: Csongor és Tünde. A színdarabot Vörösmarty Mihály írta és Vidnyánszky Attila rendezte. A darab arról szól, hogy Csongor és Tünde hogyan talál egymásra. Mindketten nem csupán szerelmesét, a maga boldogságát, de az emberekét is keresi. A hármas út vidéke az emberiség fóruma. A három vándor az ábrándok iránt érzéketlen, önző, a boldogságot pénztől, hatalomtól váró, kíméletlen világ megtestesítői, akik kiábrándítják Csongort a földi világból és a szerelem vezércsillagának útmutatása szerint indul tovább. Ebben a műben a tündérvilág csodálatosan ölelkezik a reális élet alakjaival. Ilma és Tünde, Balga és Csongor sorsának párhuzamos mozzanatai nemcsak közönséges, földi szereplők otrombaságáról vallanak, de az álomvilágot, az illúziókat is kétségessé teszik. Az Ég monológjával pedig kozmikus távlatokban helyezi a költő a kilátástalannak tűnő emberi törekvéseket. Végül Csongor rátalál Tündére, a boldogságot, a földi mennyországot a szerelemben találja meg.
Az előadásból nekem sok szereplő tetszett, mert páratlanul játszottak. Tetszett például Csongor szerepe, akit Fehér Tibor játszott, Tünde, akit Ács Eszter alakított. Ezek mellett Ilma (Szűcs Nelli) és Balga (Szarvas József) is elragadtattak.
Hazafelé, hogy az élmény teljes legyen, Budapest „fény arcát” láttuk a sötétben. Nagyszerűre sikeredett ez a színházlátogatás.
Szatmári Sára, 7.a osztályos tanuló
2017. október 14. Budapest
Minden idők legnépesebb magyarországi futóversenyét és egyben az eddigi legnagyobb hazai szabadidősport-eseményt rendezték meg október 14-15.-én a Városligetben. Iskolánk tanulói a szombaton megrendezésre kerülő futamokon vettek részt. Az idei SPAR Budapest Maraton Fesztiválnak helyszínt adó Ötvenhatosok tere 10 órára már megtelt élettel a futókkal és az őket kísérő családtagokkal, ismerősökkel. A kiállítók sporttal és az egészséges életmóddal kapcsolatos programokkal, játékokkal, jótékonysági akciókkal várták az érdeklődőket.
2017. június 19-23
Egész tanévben alig vártuk, hogy eljöjjön a VAKÁCIÓ, és ne is lássuk az iskolát. Deni néni ötlete viszont keresztülhúzta a számításainkat: hétfő reggel már arra ébredtünk, hogy elkezdődött a sporttábor. Első nap túráztunk, megcsodáltuk a Bogárzó természeti szépségeit, délután a bizonyítványosztásra bemelegítésül röplabdáztunk egy jót. Kedd volt a tábor egyik legjobb napja: egész nap strandoltunk az Albertirsai strandon. Este meg is néztük, hogy nem nőtt-e úszóhártya az ujjaink között. Másnap átbicikliztünk a Monori fagyizóba utána pedig a ottani Kistói-parkba. A legklasszabb program a Csillebérci kalandpark volt. Ott mindenki kipróbálhatta, hogy milyen ügyes és kitartó. A zöld, és a kék pályákon sokszor a mókusokat is lepipálva lendültünk át akadályról-akadályra. A világoskék, vagyis a legnehezebb pályát már egyikünk sem merte bevállalni. A másnapi izomlázat legyőzve a profi életmentőkhöz, a tűzoltókhoz bicikliztünk volna át, ha nem kezd el szakadni az eső, ezért kocsival mentünk. A tűzoltóságon végighallgattunk egy elméleti előadást és utána kezdtek érdekesé válni a dolgok. Először sugárcsővel lőttünk célba, puttonyfecskendővel PET palackokat találtunk el. Nem is volt baj, hogy nem biciklivel mentünk, mert nagyon elfáradtunk volna.
Fogadóóra
Alsó tagozat: 2017. 10. 19. (csütörtök) 16:00-17:00-ig
Felső tagozat: 2017.10. 19. (csütörtök) 17:00-18:00-ig
Október 23-i ünnepség:
2017. október 20. (péntek) 8:00
Ünneplő viselete kötelező!
2017. augusztus
Iskolánk dolgozói és Szülői Közössége minden nyáron azon munkálkodik, hogy tanulóink egyre szebb, tisztább és modernebb környezetben tanulhassanak. Ez a feladat rendszerint váratlan akadályokkal és nehézségekkel kikövezett úton vezet. Most mégsem a nehézségekről, hanem a megvalósított feladatokról és a köszönetről szeretnék írni.
Az, hogy az intézményünkben tanuló gyermekek rendezett és szép iskolába léphettek szeptember 1-én reggel, nagyon sok munka és összefogás eredménye. Megújult a felső évfolyam tantermeihez vezető folyosó, a 6-os, a 7-es, a 14-es, a 23-as tanterem valamint a mosdók falburkolata is szép új festést kapott. Friss növények kerültek a bejáratot övező virágos kertekbe. Az első évfolyamos gyerekek és a 2.a osztály tanulói tágasabb helyiségekben gyarapíthatják tudásukat. Szép új növényekkel gazdagodott a bejáratot szegélyező virágos kert. A szükséges javítások és fejlesztések mellett minden osztályfőnök és kolléga, a segítőkész szülőkkel karöltve azon fáradozott, hogy otthonosabbá tegye gyermekeink második otthonát. Ennek ellenére sajnos csupán egy maroknyi csapat gondolta úgy, hogy szabadidejét feláldozva tesz a közösségért. Iskolánk tanulói és dolgozói nevében szeretném megköszönni munkájukat. Remélem a végeredményt látva, tettük követendő példaként szolgál másoknak is és legközelebb többen, többet tehetünk.
(tovább…)
2017. szeptember 29. Pilis
Idén is meghívást kaptunk a IV. GUKA korcsoportos regionális mezei futó bajnokságra, melyet 2017. szeptember 29-án rendezett meg a Pilisi Gubányi Károly Általános Iskola. Verseny helyszínéül a Pilis nagyközség határában található a Gerje patak forrásvidéke, természetvédelmi területe adott otthont. Bajnokságot megelőzte egy iskolai selejtező, ahol tanulóink közül kiválogattuk a korosztályi szintnek megfelelő legjobb 3-4 futót. A legkisebbek 500 méteren, a 11-12 évesek 1000 méteren, míg a legnagyobbak 1500 méteren mérhették össze gyorsaságukat.
(tovább…)