Ebben a tanévben is óriási készülődés előzte meg a télűzést. Mindenki, szülők és gyerekek egyformán várták a nagy napot, hiszen az eddigiektől eltérő forgatókönyvvel készültünk. Szakítottunk a hagyományunkkal és új dologgal próbálkoztunk. Az izgalom érthető volt.
Február 15-én délután kezdetét vette az alsós farsangi mulatság. A műsor az évfolyamok bevonulásával és felvonulásával kezdődött. Minden osztály tett egy nagy kört a zsűri és a megjelent vendégek előtt. A zsűri tagjai: Hanyecz Anita iskolánk igazgatója, File Irén magyar szakos tanárnő és Korbely Réka a DÖK vezetője volt. Nehéz munka hárult rájuk, hiszen több, mint 100 diák jelentkezett az egyéni jelmezes versenyre. Amíg a zsűri tanácskozott, a gyerekek a szüleikkel családi versenyen vehettek részt. Volt fánkevő verseny, háton cipelés, floorball verseny, célbadobás, talicskázás és talán a legizgalmasabb, amikor a gyermek bekötött szemmel etethette családtagját lekváros vagy sajtos kenyérrel. Jó volt hallani a gyerekek nevetését, amikor a kendő lekerült a szemükről illetve az apukák hangos biztatását! Legtöbbször az anyukák vállalták be ezt a versenyszámot. Nem gondoltuk volna, hogy ilyen sok család fog részt venni a játékos versenyen. Köszönjük a részvételt!
Természetesen volt zsákbamacska, tombola és a büfé roskadozó asztalokkal várta az éhes és szomjas vendégeket. A büfét a két nyolcadikos osztály és szüleik üzemeltették, így járultak hozzá a ballagási költségeikhez.
Késő délután volt, amikor az eredményhirdetés elkezdődött. Mindenki nagy izgalommal várta, hogy hallja-e a saját számát. Minden évfolyamon több ajándékot tudtunk kiadni és a családokat is tudtuk jutalmazni.
A farsangi bálunkat közös tánccal zártuk, reméljük sikerült elűznünk a telet!
Köszönöm minden kollégának azt a sok munkát, amivel sikeressé tudtuk tenni ezt az egyik legnagyobb iskolai rendezvényünket!
Greksa Lászlóné alsós mkv.