2018.05.31
Intézményünkben A környezetünkben élő rovarok projekt hét keretében Timkó József nyugdíjas tanár úr, méhész tartott nagyon értékes és érdekes előadást 2018.05.31-én délután.
A házi méhek élete hosszú idők óta körülöttünk zajlik, életmódjukba azonban csak a hozzáértők pillanthatnak bele. Szorgos mindennapjaikról, titokzatos közösségükről kaptunk bepillantást. A méhek nagyon jól szervezett méhcsaládokban élnek. Az anyaméh a családban lévő összes méh anyukája. A munkásméhek, a dolgos lányméhek és a fiúméhek, a herék alkotják a családot. A méhcsalád tagjainak a száma nagymértékben változik az év során. Télen 10-15 ezer méh telel át a méhanyával. Egy átlagos méhcsaládban 60 ezren élnek, de a kora nyár folyamán ennél nagyobb létszáma is lehet egy jól fejlett családnak. A méhek a kis „szívószáljukon” keresztül szívják fel a nektárt, és azt már a szájukban összekeverik a garatmirigyük által készített váladékkal. Ez nemcsak felhígítja a nektárt, de kémiai átalakulást is előidéz. A méznek éppen ezért nehezen utánozható összetétele van. A méh a mézhólyagjában szállítja haza a nektárt, és azt a lépek sejtjeibe tölti. Ezután következik a besűrítés, hogy megfelelően kevés víztartalma maradjon a méznek, így sokkal tartósabb. Ha a méz eléri a megfelelő sűrűséget, akkor a sejteket vékony viaszréteggel befedik.
2018. május 27. Budapest
A 2017/2018-as tanévben a háromfordulós Herman Ottó Természetismereti Tesztversenyen 292 általános iskola, 870 harmadik, 750 negyedik, 840 ötödik és 690 hatodik osztályos tanulója vett részt. Iskolánk az idei tanévben 9. éve kapcsolódott be ebbe a versenybe.
A verseny három fordulóból áll, melynek megrendezésére a II. félévben került sor. Az I. forduló feladatait márciusban oldották meg diákjaink iskolánkban. Itt bárki részt vehetett, aki szereti a tantárgyat vagy csupán szerette volna megmérettetni magát. A II. fordulóra már csak azok mehettek, akik az I. fordulóban legalább 66%-os teljesítményt értek el. 12 ügyes diák volt iskolánkban, akik áprilisban oldották meg a II. forduló feladatait: Hajdu Csanád István 3.a, Hajdu Zsombor József 3.a, Demcsák Patrik 4.a, Szatmári János 4.a, Tscheki Róbert 4.a, Bone Dávid András 5.a, Dombi Dominik Milán 5.a, Debreczeni Anna Laura 6.a, Gál Martin 6.a, Juhász Sára 6.a, Jutas Rebeka 6.a, Szűcs Laura 6.a osztályos tanulók. A megoldott feladatokat Budakeszire postáztuk és izgatottan vártuk az eredményt, hogy ki jut tovább a harmadik fordulóra.
Tisztelt Szülők! Kedves Gyerekek!
Feltöltöttük az iskola hivatalos YouTube csatornájára a pedagógusnapi műsort. Ezt a videót megtekinthetitek honlapunkon a „Videók” menüpont alatt, vagy az eredeti oldalon is.
Videó megtekintése a YouTube-on Hivatalos csatornánk
Köszönjük a 4.a osztálynak a színvonalas műsort!
2018. március 7. Monor
2018. március 19., 26., április 3.
Ebben az évben is tartottunk iskolaelőkészítő foglalkozásokat. Az ovisokkal kétszer osztályteremben, egyszer tornateremben foglalkoztunk.
Mindenkinek készítettünk egy névkártyát, amit a bemutatkozása után a nyakába akasztottunk. A tanteremben kézműves foglalkozásokat tartottunk, melyen a szülők is bekapcsolódhattak és közösen készíthettek gyermekeikkel kis ajándékot. A szülők így betekintést nyerhettek az iskolai munkába is. Hajtogattunk, színeztünk, nyírtunk, ragasztottunk. Az előkészületekben sokat segítettek a negyedikes diákok, akik a sablonokat nyírták, az eszközöket készítették elő és segítettek a munkafolyamat során is, akinek kellett.
2018. május 9-10.
Kedves Diákok! Tisztelt Szülők!
Az idei tanévben minden eddigi rekordot megdöntött a gyűjtött PET palack és papír mennyiség. Az őszi és tavaszi gyűjtés során 20116 kg papírt és 63672 db PET palackot hoztak a lelkes diákoknak és szülők.
Az osztályok közötti verseny eredménye a következők szerint alakult: