Monorierdei Fekete István Általános Iskola
Diákolimpiai Játékos Sportverseny
Megjelent: 2016. december 16.

2016. december 7. Maglód

2016. december 07-én került megrendezésre Maglódon a Vermesy Péter Általános Iskolában a 2016/2017-es tanév diákolimpiai játékos sportvetélkedőjének körzeti döntője. A versenyen három iskola vett részt. A Monorierdei Fekete István Általános Iskola, Vecsésről a Halmi telepi Általános Iskola, továbbá Maglódról a Vermesy Péter Általános Iskola.
Mindhárom iskolából összesen 18 tanuló mérhette össze tudását. (6 tanuló a 2. évfolyamról, 6 tanuló a 3. évfolyamról és 6 tanuló a 4. évfolyamról). A verseny során 10 feladatot kellett végrehajtani minél gyorsabban. (pl.: kötéláthajtás; futás váltóbottal; szlalom kézilabda vezetés; gátakadály; utazó labda; páros adogatás; karikakirakó; alagútakadály; pók- és rákjárás és a legutolsó feladat a kötélhúzás volt). Minden feladatban azonban csupán 12 fő vehetett részt. (2fiú – 2 lány a 2.; a 3. és a 4. évfolyamról). Így a többiek cserék voltak. A győztes az a csapat lett, aki a legtöbb pontot gyűjtötte össze.
A feladatok nem voltak számunkra ismeretlenek, így még nagyobb elszántsággal tudtunk készülni a versenyt megelőző két hétben minden nap.

(tovább…)

Kategória:   Sport  Versenyek  
Évfordulónaptár – Iskolatörténet
Megjelent: 2016. november 23.
2016. november 17. | 90 ± 10 év

„Tudom, hogy világosság és fény nélkül nincs emlékezet, és nincs idő, s az emberi szellemnek nincs halhatatlan szeretete és méltósága.”
(Fekete István)

A 90 kerek szám. Nem annyira, mint a 100, de kerek szám. Aki 90 évvel ezelőtt született, mint az angol királynő, 10 év múlva születésének 100. évfordulóját ünnepli. Nyilvánvaló a címből, hogy nem Erzsébet királynőre, vagy más 90 éves személyre szeretném emlékeztetni a honlap olvasóit. Monorierdő életében jelentős eseményre került sor 1926-ban.
Emlékezve fontos, hogy az utókornak pontosan határozzuk meg, mire emlékezünk. 2016-ban arra, hogy 90 évvel ezelőtt kezdődött „Monorierdőn – akkori nevén Alsótanyán – a népiskolai oktatás”. 1 év múlva „már az új épületben, mint a Monor Őr utcai iskola tagiskolájaként” folytatódott a tanítás. Így 2017-ben lesz 90 éves a régi iskola épülete – helyesebben annak romjai. Monorierdő mindkét évben jogosan ünnepel, tart – ha akar – megemlékezést, csak nem ugyanarról az eseményről.

(tovább…)

Kategória:   Egyéb kategória  
DIÁKHÍR: Csillaglesen
Megjelent: 2016. november 17.

2016. október 12. Albertirsa
Nemrégiben egy októberi délutánon moziban voltunk az osztálytársaimmal.
Tanítás után azonnal indultunk Albertirsára, ahová vonattal jutottunk el. A vonaton, miután helyet foglaltunk, a barátommal zenét hallgattunk. Negyed órás utazást követően megérkeztünk az irsai állomásra, ahonnan elsétáltunk a moziig. Útközben, aki akart, vásárolhatott inni- és ennivalót. Ezen a délutánon hűvös volt és az eső is csöpörgött, ezért jól esett, hogy végre leülhettünk a mozivászon elé.
Miután elhelyezkedtünk, megkezdődött a vetítés. Az alkotás, aminek a kedvéért érkeztünk, az idei kötelező olvasmány, az Egri Csillagok filmváltozata volt. A teremben megelevenedtek a könyv szereplői: Gergő, Vicuska, Jumurdzsák… . A történet gyorsan pergett, de ha jól figyeltünk nyomon tudtuk követni a regény történéseit.
Mire a film véget ért kinn már esteledett és mi gyors léptekkel indultunk az állomás felé, hogy hazajuthassunk.
Amikor Monorierdőn leszálltunk a vonatról, már sötét fogadott. Igyekeztünk vissza az iskolába a holminkért, majd mindenki az otthona felé vette az irányt, mert még várta egy kis tanulnivaló a következő napra.

Fajka Dávid 6.a osztályos tanuló

Kategória:   Kirándulások  
Múzeumlátogatás a Városligetben
Megjelent: 2016. november 8.

(tovább…)

Kategória:   Kirándulások  
Most az érdekességekre utaztunk
Megjelent: 2016. október 18.
 

A felső tagozatos diákok már több ízben voltak a Fővárosi Állatkertben, ez a kirándulás mégis különleges volt.
Most a „DÖKösökkel” kifejezetten az állati érdekességekre utaztunk.

Tovább bővíthettük biológiai ismereteinket a szavanna állatairól:
❖ Megtudtuk, hogy a zsiráf hatalmas (30-40 cm) kékes-fekete recés nyelve, kellemesen csiklandozza a kezünket, azonban nyála áporodott szagot hagy tenyerünkön.
❖ A zebra az állatkert legmosolygósabb állata, bár egy fogmosás igazán ráférne.
❖ A Bongó-ház lakói bizonyították, hogy közeli rokonaink; hiszen majomtestvéreink nagyon is emberi tulajdonságokkal rendelkeznek.
❖ A gorilla nyugodt természetű állat, szemébe villanó vakura hozzánk hasonlóan agresszíven reagál.
❖ Teljes az idill az orángutánoknál. Lone kisorángután egy pillanatra sem hagyhatta el anyukáját, bár többször megpróbálta.

 

 

(tovább…)

Kategória:   Kirándulások  
Nemzeti Parkok projekt hetek – első hét
Megjelent: 2016. október 6.

A három hetet meghaladó projekt első helyszíne a közvetlen környezetünk: Monorierdő. A projekt terepéül a falunk mellett található Bogárzó szolgált, különösen érdekes flórájával és faunájával. A választásunk azért esett a Bogárzóra, hogy egy tanösvény létrehozásával bemutassuk az érdeklődőknek ezt a természeti kincset. Őshonos növénye: a tatár juhar. Gazdag cserjeszintje mellett kiemelkedő botanikai értékei vannak a területnek. Célunk az adott terület, a közvetlen környezet élővilágának, szépségének, változatosságának, veszélyeztetettségének megismertetése tanulóinkkal. Az ember felelősségének tudatosítása, a természet védelmében való aktívabb közreműködés fontosságának megláttatása. Jó lehetőség az adott terület ökológiai egységességének megfigyelésére, a közvetlen tapasztalatszerzésre, elmélyülésre.

Kovács Emília tanárnő

(tovább…)

Kategória:   Projekt hetek  

Kereső

Archívum

Kereső



Kategóriák



Archívum

🡅 Vissza az oldal tetejére 🡅

Image

Copyright © Monorierdei Fekete István Általános Iskola
error: Content is protected !!