Az alsó tagozatos tanulók október 17-én, a pályaorientációs nap keretében különböző foglalkozásokkal ismerkedtek meg. A tevékenység- és élményközpontú délelőttön sok ismeretet szereztek. Az osztályfőnökök irányításával folyt a munka. Modern és régi szakmákkal, népi foglalkozásokkal is találkozhattak a gyermekek.
A következő feladattípusok és tevékenységek kerültek megvalósításra a délelőtt első felében:
– Ki mi szeretne lenni felnőtt korában?
– Csoportmunkában kérdések megválaszolása, ami foglalkozásokkal kapcsolatos. Helyes válasz esetén egy puzzle kép kirakása, ami természetesen egy mesterséget mutat be.
-„Amerikából jöttem” játék: pantomim mutogatással kellett kitalálni a szakmát az osztálynak.
– Videó: „Hogyan készül? Megmutatjuk! című sorozatból: a LEGO készítését megnéztük, az otthonról hozott legókkal játék. Ez lehetett egyéni, páros vagy csoportmunka. Az elkészült munkadarabokból kiállítást rendeztünk, ahol egymás műveit megcsodálhatták.
– Mesterségek, foglalkozások bemutatása – gyerekek maguk keltették életre az általuk választott foglalkozást.
– Tanulmányi séta a településen – milyen foglalkozásokkal találkoztunk?
– Mekk Elek: Az ezermester – mesenézés
– A Nemzeti Pályaorientációs Portál szakmaismertető filmjei közül többet megnéztek a gyerekek. A néhány perces videók bemutatták a különböző szakmákat, kiemelve a főbb tulajdonságokat, amikkel rendelkezniük kell.
A délelőtt második felében az iskola tornatermében először iskolánk volt tanulója, B. László cukrász munkájával ismerkedhettünk meg. Elmesélte miért és hogyan lett ő szakmájának mestere, milyen nehéz utat kellett bejárnia a magas elismertséghez. Megcsodálhattuk az általa elkészített süteménycsodákat, majd kóstolóra hívta a gyermekeket. Utána egy hivatásos katona mutatta be, hogyan is lehet valakiből katona, milyen elvárásoknak kell megfelelnie, cserébe milyen juttatásokban részesülhet. Hétfőn délelőtt vendégünk volt a Meseposta képviselője H. Judit. Érdekes interaktív előadások keretében ismerkedhettünk meg a posta múltjával és jelenével. A gyerekek magukra ölthették a posta egyenruháját, képeslapot írhattak, amit fel is adhattak. Bélyegezhettek és pecsételhettek is. A legtöbb helyes választ adó csapat értékes nyereményben részesült, de a tombola húzásánál is sok jutalomtárgy került kiosztásra a tanulók nagy örömére. A 4.a és a 3.b osztályoknak lehetőségük volt ellátogatni a XIX. kerületi rendőrkapitányságra. A gyerekek bejárták a kapitányság jelentős helyszíneit. Jártak a fogdában, a kihallgató, szembesítő helyiségben is. Aktívan vették részt egy felvilágosító beszélgetésen. Felpróbálhatták a rohamfelszerelést, és tenyérnyomatot készítettek.
Sok tudással, tapasztalattal lettek gazdagabbak tanulóink, amelyek reményeink szerint a pályaválasztás idején segítséget nyújtanak majd a döntésben.
Greksa Lászlóné alsós munkaközösség vezető