Monorierdei Fekete István Általános Iskola

Lions club

„A béke megünneplése” avagy békeposzter pályázat fánkfalással egybekötve

Monor, 2017. február 11.

Immár harmadik alkalommal vettek részt iskolánk ügyes kezű diákjai a Lions Clubok Magyarországi Szövetsége által meghirdetett nemzetközi békeposzter pályázaton. Az eseményre Dr. Páczi Antal, Monorierdő község alpolgármestere, hívta fel figyelmemet néhány évvel ezelőtt. Akkor még nem is sejtettem milyen nagyszerű kezdeményezés részeseivé váltunk.


Már január végén értesítést kaptunk, hogy iskolánk tanulója Halgas Virág (8.a) is a díjazottak közé került, de a pontos eredmény mostanáig titok maradt. 2017. február 11-én 14 órakor indultunk Virággal az eredményhirdetés helyszínére, a monori Kult-Pincébe. Érkezésünkkor már a bejáratnál kedves fogadtatásban részesültünk Laza István jóvoltából. Elfogyasztottuk a díjazottaknak járó ajándék fánkot és megcsodáltuk a kiállító kézművesek meseszép portékáit is. Még azt is megleshettük, hogyan készül a csíkos, kézműves cukorka, amit gyorsan le is teszteltünk. A jó hangulatú jelmezverseny után következett a várva várt pillanat, a díjkiosztó. Itt derült ki számunkra, hogy Virág különdíjban részesült. A teljes délutánt sajnos nem tudtuk ott tölteni, de így is nagyon jól éreztük magunkat és megbeszéltük, hogy jövőre újra elmegyünk. Remélem, a képek láttán kedvet kapnak mások is ehhez a nagyszerű télbúcsúztató családi programhoz.

Kereső

Archívum

Kereső



Kategóriák



Archívum

🡅 Vissza az oldal tetejére 🡅

Image

Copyright © Monorierdei Fekete István Általános Iskola
error: Content is protected !!