Monorierdei Fekete István Általános Iskola
Versenyeredmények 2019-2020
Megjelent: 2020. július 9.

Angol Titok levelező verseny indított két nyolcadikos diák, nagyon szép eredménnyel zárta a versenyt. Az országosan induló 848 tanuló közül Juhász Sára 10. Debreczeni Anna 9. helyezést értek el.

Angolból a Tollforgató versenyen 5. évfolyamból 2 fő, a 7. évfolyamból 1 fő jutott be a döntőbe.

Pilisen a Baranyi Ferenc Szavalóversenyen Hajdu Zsombor 5.-6. évfolyamon, 5. helyezést ért el, Juhász Sára 6. lett.

(tovább…)

Kategória:   Versenyek  
Iskola előkészítő
Megjelent: 2020. június 30.

Kedves Szülők!

2020 augusztus 26-án és 27-én 9-11 óráig játékos előkészítő foglalkozás lesz a leendő elsős gyerekek számára. Ezeken a találkozásokon a gyerekek megismerkedhetnek a tanítókkal, új pajtásaikkal, így szemptemberben jó ismerősként köszönthetik egymást és örömmel kezdhetik iskolás életüket.

Erika néni, Brigi néni

 

Kategória:   Egyéb kategória  
Tanévzáró
Megjelent: 2020. június 10.

Kedves Szülők!

Tájékoztatom Önöket, hogy idén a járványügyi helyzet miatt hagyományos tanévzárót nem tartunk iskolánkban. A bizonyítványok átadására osztályonként a megadott időpontban kerül sor az egészségügyi szabályok betartásával.

2020. 06. 17. 9:00 – 8.A

2020. 06. 18. 9:00 – 4.A
          9:30 – 4.B
          10:00 – 3.A
          10:30 – 3.B
          11:00 – 2.A
          11:30 – 2.B
          12:00 – 1.A
          12:30 – 1.B

2020. 16. 19. 9:00 – 5.A
         9:30 – 5.B
         10:00 – 6.A
         10:30 – 7.A
         11:00 – 7.B

A bizonyítványosztás az iskola belső udvarán lesz megtartva, melyen kizárólag a tanulók vehetnek részt. Amennyiben mégis elksírési gyermekét, kizárólag az iskola kapuin kívül várakozhat, és ott is betartva a járványügyi szabályokat. Érkezés a hátsó iskolakapunk lehetséges.

Kérjük, ne feledkezzenek meg az alkalomhoz illő ünnepélyes öltözetekről és a maszkról sem.

Hanyecz Anita
intézményvezető

Kategória:   Évzárás  
Tájékoztatás az oktatás módjáról a tanév végéig
Megjelent: 2020. május 21.

Kedves Szülők!

Tájékoztatom Önöket, hogy az oktatási államtitkár tájékoztatása alapján az iskolában marad a tantermen kívüli digitális munkarend 2020. június 15-ig. 2020. június 2-ától engedélyezik az iskolában való benntartózkodást a tanulók részére, abban az esetben, ha szülő nem tudja megoldani gyermeke felügyeletét. A gyermekfelügyeletet 2020. június 02 – 2020. június 26-ig tartó időszakra vonatkozik. Kérem, amennyiben igényli gyermeke részére az felügyeletet a megadott email címen jelezze az iskola felé: feketeiskola.monorierdo@gmail.com
Határidő: 2020. 05. 31.
A kérelmében kérem, tüntesse fel az időpontot, hogy milyen időintervallumban igényli a felügyeletet, valamint hogy igényelne-e étkezést gyermekének. (Amennyiben a konyha felé fizetési hátraléka van, nem veheti igénybe az étkeztetést, csak a számla kiegyenlítését követően.)

Köszönettel:
Hanyecz Anita
intézményvezető

Kategória:   Digitális oktatás  
Versmondó verseny
Megjelent: 2020. május 7.

Büszkén szeretnénk újságolni, hogy iskolánk tanulója, Hajdu Zsombor József, a Csorba Győző Könyvtár Körbirodalom Gyermekkönyvtára által meghirdetett online versmondó versenyen ezüst minősítést ért el. Gratulálunk ehhez a szép eredményhez!

Kategória:   Versenyek  
Leendő elsősöknek és Szüleiknek
Megjelent: 2020. április 16.

Kedves Szülők!

Fogadják szeretettel a leendő első osztályos tanítónénik bemutatkozását.

Vargáné Szederkényi Brigitta  Nagy Zoltánné

Kategória:   Egyéb kategória  

Kereső

Archívum

Kereső



Kategóriák



Archívum

🡅 Vissza az oldal tetejére 🡅

Image

Copyright © Monorierdei Fekete István Általános Iskola
error: Content is protected !!