
Kedves Szülők és Gyerekek!
Iskolánk elnyerte az Örökös ÖKO Iskola címet, így ennek keretében a gyerekek ÖKO tevékenységben vesznek részt. 12. 06-án a 6.b osztály tanulói a Madarak Mikulása program keretében madáreleségeket helyeztek el az iskola fáin, bokrain.
Tisztelt Szülők!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az EMMI 29/2021. (XI.19.) EMMI határozata alapján 2021. december 01-től az intézménybe való belépés kizárólag maszkban és védettségi igazolás felmutatásával történhet.
Védettségi igazolás a következő lehet:
A gyermeket, illetve a tanulót a köznevelési intézménybe kísérő, vagy onnan hazakísérő egy fő nagykorú személy, a koronovírus elleni védettségének igazolása nélkül a köznevelési intézmény területére a köznevelési intézmény vezetője által meghatározott pontig léphet be (kapu, illetve bejárati ajtó). Nem kell alkalmazni a koronavírus elleni védőoltásnak az állami és önkormányzati intézményeknél foglalkoztatottak által történő kötelező igénybevételéről szóló 599/2021. (X.28) Korm. rendelet 1. §. (1) bekezdés a) pont hatálya alá tartozó foglalkoztatottakra, a köznevelési intézménnyel jogviszonyban álló gyermekre, tanulóra, továbbá arra a személyre, aki a köznevelési intézmény területén – a köznevelési intézmény ellenőrzési körén kívül eső, elháríthatatlan eseménnyel (a továbbiakban: esemény) összefüggésben – az intézményvezető engedélyével végez olyan tevékenységet, amely az esemény következményei elhárítására irányul.
Tisztelt Szülők, kedves Diákok!
A vírus általi megbetegedések száma rohamosan növekszik, ezért a következő intézkedéseket rendelem el az intézményünkben, és annak területén 2021. 11. 22-től.
Az iskolába való belépéskor mindenki számára kötelező a maszk felvétele, valamint a kézfertőtlenítés. Intézménybe lépéskor testhőmérsékletet mérünk. Amennyiben észleljük, hogy a gyermek köhög, folyik az orra, vagy hőemelkedése- láza van, értesítjük a szülőket. Hőemelkedés, láz esetén nem maradhat az iskolában sem a felnőtt, sem a diák.
Az iskola épületében mindenki számára kötelező a maszk viselése! A tanítási órákon, osztálytermekben ajánlott, de nem kötelező. Az iskola közösségi terein, az intézmény udvarán a maszk viselése kötelező.
Az intézményünkben folyamatos napközben a fertőtlenítés!
Gondviselő feladatai:
Tisztelettel kérem, hogy csak egészséges gyermeket engedjenek el az iskolába! Kérem, hogy óvjuk egymást, a gyerekeket, a családokat, a pedagógusokat.
Köszönöm együttműködésüket és megértésüket!
Tisztelt Szülők, Tanulók!
Büszkén jelentjük, hogy iskolánk 2021. szeptember 1-től elnyerte az Örökös Ökosikola címet.
A Cím viselésével Hazánk, Magyarország és a Kárpát-medence természeti örökségének védelme, a
fenntarthatóságra nevelés egész intézményes megközelítése melletti elköteleződésüket nyilvánítják ki. Az Ökoiskola, és kiemelten az Örökös Ökoiskola cím elismerése annak a pedagógiai és intézményvezetési folyamatnak, melynek eredményeképpen tanulóik számára természetessé válik az egészség- és a környezettudatos életmód, az igazságos társadalmi berendezkedés iránti igény, továbbá a globális és lokális kihívások iránti nyitottság, valamint az, hogy aktívan képesek tenni a felismert problémák megoldásáért. Az iskolában megszerzett tudást és értékrendet a tanulók családjuk vagy tágabb környezetük felé is közvetíthetik.
Hanyecz Anita
Intézményvezető

Kosárlabda edzés indul az iskolában!
Ha szeretnél mozogni, csapatban sportolni, akkor csatlakozz hozzánk!
Szeretettel várjuk jövő héttől a 3., 4., 5., 6. évfolyam tanulóit az alábbi időpontokban:
A testnevelés felszerelésed kérlek hozd magaddal!
Edző: Gomola Bence, testnevelő tanár