Monorierdei Fekete István Általános Iskola

Sikeres szereplés az Országos „Környezetismeret–Környezetvédelem” Csapatversenyen 2025.05.09.

Iskolánk immár második éve csatlakozott a nagy hagyományokra visszatekintő, 26. alkalommal megrendezett Országos „Környezetismeret–Környezetvédelem” Csapatversenyhez, melyen idén is szép számban képviseltettük magunkat. Az országos megmérettetés célja nemcsak a tanulók természetismereti tudásának elmélyítése, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettségük erősítése is.

A versenyen iskolánkból négy háromfős csapat indult: két ötödikes és két hatodikos. Nagy örömünkre mind a négy csapat bejutott a döntőbe, amelyre évfolyamonként a tíz legeredményesebb csapatot hívták be. A verseny szabályzata azonban csupán egy csapat részvételét engedélyezte osztályonként, így nehéz döntés után végül az 5.a osztály „Belga juhászkutya” nevű fiúcsapata képviselte iskolánkat az ötödikesek kategóriában.

A döntőt Miskolc-Szirmán rendezték meg, ahol a tanulók különböző állomásokon, elméleti és gyakorlati feladatokon keresztül mutathatták meg tudásukat. A verseny során nemcsak a nemzeti parkok ismerete, a kőzetek felismerése, a tájékozódás és a turistajelzések ismerete volt fontos, hanem a zöldenergia, a talaj és a biodiverzitás témakörében is számot kellett adniuk ismereteikről. A több részből álló feladatsorok komplex, gondolkodásra ösztönző kérdéseket tartalmaztak, amelyek alapos felkészülést igényeltek.

A verseny igazi értéke nemcsak az elért eredményekben rejlik, hanem abban is, hogy a tanulók játékos formában, mégis komoly szakmai szinten mélyítették el tudásukat a természet és környezetvédelem témájában, ezáltal felelősebb szemléletet alakítva ki a minket körülvevő világ iránt.

Eredményeink:

  • 6.b – Bogáncs csapat (Castagno Liliana Anahi, Polgár Mira, Vörös Ambrus László): 3. helyezés
  • 6.a – Újrahasznosítók csapat (Bajkai Zsombor, Bosch Levente Hunor, Rózsavölgyi László Károly): 5. helyezés
  • 5.a – Belga juhászkutya csapat (Fazekas Botond Dávid, Kerekes Mihály, Zsíros Zsombor): 7. helyezés

Gratulálunk minden résztvevőnek a kitartó munkáért és a szép eredményekért!

Fényes Bata Anna, felkészítő tanár

Kereső

Archívum

Kereső



Kategóriák



Archívum

🡅 Vissza az oldal tetejére 🡅

Image

Copyright © Monorierdei Fekete István Általános Iskola
error: Content is protected !!