2024. szeptember 27-én pénteken délután a pilisi mezei futóversenyen vettek részt diákjaink. Szép számmal neveztünk, hiszen három korcsoportban lány és fiú kategóriában összesen 34 tanulónk állt rajthoz. Diákjaink minden tagja teljesítette a kiírt távot, amik 1000-1500-2000 m-esek voltak ( vagy még hosszabbak ) attól függően, ki milyen korosztályban nevezett. Ami a helyezéseket illeti, tanulóink közül nagyon sokan végeztek az első tízben, ami már önmagában szép eredmény, ha figyelembe vesszük, hogy a négy-öt iskolából neme szerint és korcsoportonként 40-50 versenyző állt rajthoz. Minden induló külön kis egységcsomagot kapott a célba érkezés után, úgyhogy egészségesen tudták pótolni az elégetett energiát.
Külön Gratuláció jár Pásztor Lili 6.b osztályos és Sebők Zalán 8.b osztályos tanulóinknak, akik a harmadik és az első helyet szerezték meg korcsoportjukban. Gratulálunk nekik!
Ami pedig a folytatást illeti, jövőre ugyanitt, ugyanekkor…!
Külön köszönet a pilisi iskola szervezéséért és meghívásáért. Nagyon színvonalasra sikerült a verseny. Rengeteg mosolygós és fáradt, de elégedett arcocskát láttunk versenyezni.