Monorierdei Fekete István Általános Iskola

Hurrá! Gyermeknap a suliban!

Több hónapi otthon tanulás után, végre egy program, amely róluk, az iskolák legfontosabb szereplőiről, a gyermekekről szól! Nekik szerveztünk olyan foglalkozásokat, amelyek az együtt eltöltött idő, a közös játék örömét nyújtották, ugyanakkor szórakoztattak.

A legkisebbeknek előbb osztályszinten voltak gyermeknapi programok. Majd az alsó tagozatosok a bitumen pályán, forgószínpad szerűen kislabdadobás zsámolyban, hulahopp karikás átbújós kézfogó, pólóöltöztető sorverseny,lepedőlabda, mocsárjárás, kötélhúzás, kő-papír-olló karikában és egyéb, kreativitást, ügyességet is próbára tevő játékokban vehettek részt.

A nagyobbak, a felsősök is mozgásban gazdag programot igényeltek. Ők a tornateremben, valamint osztályról osztályra járva találkoztak az érdekesnél érdekesebb foglalkozásokkal. Pl. kidobós, hógolyócsata, vak vezet világtalant, kreatív csapatjáték, illetve ismerkedtek a Közlekedési kisokos feladataival. Az iskolai szk is köszöntötte a gyerekeket: édességekkel kedveskedtek nekik vagy meghívták őket egy közös fagyizásra.

Mindezeket a járványügyi előírások szigorú betartásával valósítottuk meg. A programok tetszést arattak a gyerekek között, és ez volt a legfontosabb. Reméljük, a következő tanévben még sok, hasonló időtöltésben lesz részük! Külön köszönjük az iskolai szk segítségét is! A közelgő vakációra sok pihenést, kellemes kikapcsolódást, jó nyarat kívánunk mindenkinek!

Kereső

Archívum

Kereső



Kategóriák



Archívum

🡅 Vissza az oldal tetejére 🡅

Image

Copyright © Monorierdei Fekete István Általános Iskola
error: Content is protected !!