Monorierdei Fekete István Általános Iskola

Herman Ottó Természetismereti Tesztverseny

2019. 05. 12.

Iskolánk a 2018/2019-es tanévben immár 10. alkalommal vesz részt a Herman Ottó Természetismereti Tesztversenyen. Ezen a versenyen a 3., 4., 5. és 6. osztályos tanulók vehetnek részt, akik széleskörű látással, tájékozottsággal, logikus gondolkodással és magas szintű tudással rendelkeznek a természetismeret terén. 30 kérdésre kell keresni a helyes választ, illetve válaszokat. A verseny nehézsége az, hogy a négy (A, B, C, D) válaszlehetőség közül sokszor több helyes is van, amit a tanulóknak fel kell ismerniük. A feladatért csak akkor jár pont, ha pontos a karikázás.

Ebben a tanévben országunk 272 általános iskolája vett részt a versenyen, 665 harmadik, 645 negyedik, 830 ötödik, és 640 hatodik osztályos tanuló.

A háromfordulós verseny a második félévben került megrendezésre, az előző évektől eltérően minden forduló egy hónappal korábban.

Az első forduló feladatait februárban oldották meg tanulóink iskolánkban, és itt is került javításra. Sok tanulónk megpróbálta megoldani a 30 feladatot, de csak azok nevezhettek tovább a második fordulóra, akik legalább 66%-os teljesítményt értek el. Iskolánkban 12 tanulónak sikerült elérnie ezt a teljesítményt: Bágyi Csenge 3.a, Demcsák Martin 3.a, Szűcs Nóra 3.a, Hajdu Csanád István 4.a, Hajdu Zsombor József 4.a, Marozsán Ádám 4.a, Demcsák Patrik 5.a, Mező Laura 5.a, Simon Laura Anna 5.a, Szabó Gergő 5.a, Udvari Boglárka 5.a, Bone Dávid András 6.a, így ők mehettek a második fordulóra.

A második fordulót márciusban tartottuk iskolánkban, azonban a megoldásokat Budaörsre postáztuk, mert javításuk ott történt. Izgatottan vártuk az eredményt, hogy ki jutott tovább a harmadik fordulóra. Az idén is kiválóan teljesítettek diákjaink, a tizenkettő tanulóból hat, azaz fele bejutott a döntőbe: Bágyi Csenge 3.a, Szűcs Nóra 3.a, Hajdu Csanád István 4.a, Hajdu Zsombor József 4.a, Marozsán Ádám 4.a, Bone Dávid András 6.a osztályos tanulók. Még nagyobb lelkesedéssel, szorgalommal készültek diákjaink a nagy napra. Az előző évek feladatait, visszamenőleg 2009-től mind megoldották. Sok számítási és fizikai feladattal is meg kellett birkózniuk, jól kellett tájékozódni a térképen, ismerni kellett a 2019-es év kiemelt élőlényeit, nagyon sok növényt és állatott a legapróbb részletekig.

Úgy érzem, mind a 6 diák felkészülten ment a döntőre. Hárman közülük már tavaly is döntősök voltak, így ők még több tapasztalattal indultak útnak. A döntőt május 12-én, vasárnap 10 órakor tartották a Budapesti Műszaki Egyetem Központi Épületében. A harmadikos döntőn 110 tanuló, a negyedikes döntőn 115 tanuló, az ötödikes döntőn 135 tanuló, a hatodikos döntőn 115 tanuló, összesen 136 iskola 475 tanulója vett részt. Minden megyéből, az ország különböző pontjairól érkeztek versenyzők. A gyerekek az egyetemi padokban ülve, legyőzve az izgulást karikázták be a helyesnek vélt válaszokat. A monorierdei tanulók közül a legjobb eredményt Bone Dávid András 6.a osztályos tanuló érte el, IV. helyezett lett, de a többiek is szépen teljesítettek. Sokan közülük csalódottan távoztak, hiszen rengeteg időt és munkát fektettek a versenybe. A tanulókat szüleik, testvérek, Nagy Zoltánné, Erika néni és én kísértük a helyszínre, és izgultunk értük.

Gratulálunk versenyzőinknek!

Kereső

Archívum

Kereső



Kategóriák



Archívum

🡅 Vissza az oldal tetejére 🡅

Image

Copyright © Monorierdei Fekete István Általános Iskola
error: Content is protected !!