Kolompos koncert
2017. február 27. Monor
2017. február 27-én iskolánk 43 alsó tagozatos tanulója Monorra utazott a Kolompos együttes koncertjére. A gyerekek körében igazán népszerű zenészek két előadást tartottak ezen a napon a Művelődési Házban.
Mindannyian nagyon várták a személyes találkozást, hiszen már több napja ismerkedtünk az együttes tagjaival, zenéivel a modern technikai eszközök segítségével. Sok hasznos információval lettünk gazdagabbak, mint pl.:
A Kolompos egy magyar népzenei együttes, akik főként gyermekeknek muzsikálnak. Óvodákban, iskolákban, gyermektánc-házakban ismertetik meg a kicsikkel a népzenét, néptáncot és a népszokásokat interaktívan, szórakoztató elemekkel fűszerezve. Nemcsak népzenét játszanak, versmegzenésítésekkel és mesejátékokkal is találkozhat a közönség.
Arra törekszenek, mint a kezdetekben: megismertetni, megszerettetni a gyerekekkel és szüleikkel a magyar népzenét, néptáncot, régi népszokásokat, vagyis mindazt a páratlan kulturális kincset, melyet elődeink hagytak ránk örökségül.
Most is bemutatták hangszereiket, a hegedűt, a brácsát, a nagybőgőt, a csellót, a tamburát, a dorombot, a kolompot, a furulyát és az okarinát. Nagy lelkesedéssel figyeltek a gyerekek, hiszen ezek közül a legtöbbet most látták, hallották élőben először. Szerették volna ők is megszólaltatni a különleges hangszereket, de természetesen ez nem volt lehetséges.
Ennek a koncertnek a témája a téltemetés és a tavasz várása volt. A magyar néphagyományokat újszerűen feldolgozva, a közönséget bevonva, a felnőtteket is gyakran megnevettetve adták elő dalaikat. Közösen énekeltünk, táncoltunk pl.: az Én elmentem a vásárba…, a Naphívogató, esőcsalogató… dalokat. Köszönjük a színvonalas előadást!
Greksa Lászlóné
alsós munkaközösség-vezető