Monorierdei Fekete István Általános Iskola

Nyári gyerekek a Balaton parton

Immáron harmadik alkalommal pályázott sikeresen iskolánk az Erzsébet táborban való részvételre. Idén azonban dupla sikernek örülhettek tanulóink és szüleik, ugyanis két csoporttal, egy alsó évfolyamos és egy felső évfolyamos turnussal utazhattunk el Zánkára, összesen 59 tanulóval. Az új helyszín új izgalmakat tartogatott a már rutinos táborozóknak és kísérőiknek is. Ezúton köszönjük Monorierdő Község Önkormányzatának anyagi támogatását, melynek segítségével, autóbusszal utazhattak tanulóink a táborba.
Az alsó évfolyamosok július 31. és augusztus 5. között élvezhették a Balaton hullámait Virágos Péter, Nagy Zoltánné, Rosta Lászlóné és Lénárt Gábor kísérők vigyázó gondoskodása mellett. A felső évfolyamos tanulók a következő turnussal 2016. augusztus 7. és 12. között Korbely Réka, Lehoczky Judit és Szlifka Andrea kísérő pedagógusok felügyeletével táboroztak.

Programokból és jó kedvből idén sem volt hiány. A vízi vetélkedőn és tábori olimpián túl közlekedési bemutatón, táborismereti vetélkedőn, sárkányhajózáson és vízi biciklizésen is részt vettek a táborozó gyerekek. Szerencsére az időjárás is kedvezett nekünk, így az igazi kikapcsolódást a balatoni lubickolás jelenthette. A szervezők idén is kitettek magukért, számos érdekes bemutatóval, koncerttel és táncházzal készültek. A gyerekek kedvence a virtuális szemüveg és a közös evezés volt.
Az alsós tanulók hazafelé tartva a Tihanyi Apátságból intettek búcsút a Balatonnak, hogy hét élményeitől az út hátralevő részében elnyomja őket az álom.

Lehoczky Judit igazgatóhelyettes

Kereső

Archívum

Kereső



Kategóriák



Archívum

🡅 Vissza az oldal tetejére 🡅

Copyright © Monorierdei Fekete István Általános Iskola
error: Content is protected !!