Monorierdei Fekete István Általános Iskola

Herman Ottó verseny

A 2019/20-as tanévben ismét megrendezésre került az országos Herman Ottó Természetismereti Verseny, ahol iskolánk immár 11. éve vesz részt. A háromfordulós, egyéni tesztverseny lebonyolítása a következő módon történt:

 

1. forduló (válogató)
A válogató forduló ingyenes, célja azoknak a tanulóknak a kiválasztása, akiket teljesítményük alapján érdemesnek tartunk benevezni a verseny következő fordulójára. Iskolánkban még a tavalyi tanévben, február közepén került sor erre a válogató fordulóra, ahol 17 harmadikos, 8 negyedikes, 7 ötödikes és 6 hatodikos diák tette próbára tudását.

 

2. forduló (iskolai döntő)
Az első forduló eredménye alapján 9 diákunk folytathatta tovább a versenyt.

A 3. évfolyamról: Dankó Ditta, Hajdú Kinga, Oláh Liliána
A 4. évfolyamról: Bágyi Csenge, Dzsupin Ninett
Az 5. évfolyamról: Hajdu Csanád István, Hajdu Zsombor József, Marozsán Ádám
A 6. évfolyamról: Demcsák Patrik

A második forduló feladatait tanulóink március közepén oldották meg, de ennek javítása már nem az iskolánkban történt, hanem a feladatlapokat Budakeszire postáztuk.

 

3. forduló (országos döntő)

A második fordulóban a legjobban teljesítők meghívást kaptak az országos döntőre. Évfolyamonként ez 100-150 diákot jelent. Iskolánkból 3 tanulónk kapott meghívást: Oláh Liliána 3.a, Hajdu Zsombor József 5.a és Marozsán Ádám 5.a osztályos tanulók. A döntőt május 16-ra tervezték, de a koronavírus miatt elhalasztásra került 2020. szeptember 20-ra. A tanulók most kivételesen, a koronavírusra való tekintettel választhattak, hogy online oldják meg a feladatokat (természetesen ez könnyebb, mivel így bárki segíthet a diáknak a feladatok megoldásában), vagy személyesen vesz részt a versenyen. Mindhárom diákunk a nehezebb, második lehetőséget választotta, így szeptember 20-án izgatottan kísértem a gyerekeket szüleikkel együtt, az ELTE Lágymányosi Campus Déli Épületébe. A koronavírus szabályait betartva tartották meg a versenyt. A versenyfeladatok megíratása után a helyszínen értékelték az eredményeket. Marozsán Ádám II. helyezést, Hajdu Zsombor József IV. helyezést ért el, de Oláh Liliána is részesült könyvjutalomban.

Büszkék vagyunk diákjainkra, gratulálunk nekik!

Fényes Bata Anna, felkészítő tanár

 

Kereső

Archívum

Kereső



Kategóriák



Archívum

🡅 Vissza az oldal tetejére 🡅

Image

Copyright © Monorierdei Fekete István Általános Iskola
error: Content is protected !!